Már egy ideje használom a pizzavas.hu sütőacélját nagy megelégedéssel. Ma végre két egyforma veknit találtam a hűtőmben így gondoltam egy nagyot, és próbára tettem a pizzavasat a sütőkő ellenében.
A két vekni a pénteki workshopjaimról maradt francia parasztkenyér (kis híján elfeledkeztem róluk), az egyik 36, a másik 42 órát töltött a hűtőben. A képen nem látszik igazán jól, de a vason sütött vekni egy kicsit rövidebb és ducibb volt, mint a társa.
Nézzük a sütőket! Két Electrolux sütőm van: az egyikbe a pizzavasat tettem, a másikba pedig egy 1cm vastag gránitlapot helyeztem, majd 230 fokra és légkeverésre állítottam mindkettőt. Sokan aggódnak a légkeverés miatt, hogy hamar lezárja, kérgesíti a tésztát, ám nekem az a tapasztalatom, hogy ha rendesen begőzöljük a sütőteret, akkor ez az otthoni sütők esetében nem okoz problémát. A nagykonyhai profi sütő az már más tészta, erről itt írtam bővebben. Régebben egyébként hajlamos voltam elfinomkodni a sütési hőmérsékletet, azóta azonban rájöttem, hogy szeretem a jól átsült, sötét vekniket.
A gránitlapot egy egyszerű burkolatkereskedésben vásároltam, ahol összesen kb. 3000 forintért még méretre is vágták. Ugyan néhány hónap alatt kettétört ugyan a hőingadozástól, de azért sütni kiválóan lehet rajta. Régebben próbálkoztam különféle, hipermarketekben kapható, fehér színű pizzakövekkel, de azokkal egyáltalán nem jártam sikerrel, abszolút felejtős kategória.
A két felület közti különbség már a felmelegítéskor megmutatkozott. A vas 25 perc alatt hevült fel 225 fokra, míg a gránit 50 perc alatt csak 215-ig küzdötte fel magát.
Gondoltam, ha már teszt, próbáljuk ki a hónapok óta a fiókban lapuló vetőkést is. Eddig nagy pengehívő voltam, de talán itt az idő, nyissunk az újdonságra! Azt hiszem váltok késre... Piszok jó darab, ráadásul hosszabban bírja mint a penge.
Bevetettem a vekniket és 45 percre állítottam az időt. Jól begőzöltem a sütőteret és izgatottan tévéztem a két sütő ajtaján. 10 perc elteltével rögtön megmutatkozott az első különbség, amit nagy valószínűséggel a 10 fok felületi különbség okozott: míg a vaslapon a tészta rögtön emelkedésnek és nyílásnak indult, a gránitlapon lévő vekni még a kőre lapulva pihent. Íme:
20 perc elteltével kiengedtem a gőzt, ekkorra a vason már gyönyörű volt, és a gránitlap veknije is szépen megemelkedett, nem is kicsit:
40 perc elteltével a pizzavason már szinte késznek mutatkozott a kenyér, a gránitlapos viszont még nagyon sápadtnak tűnt. Utóbbi 45 perc elteltével pont készre sült, vaslapos barátja ekkor már kicsit odakapott. Mondjuk én szeretem így, de nem mindenkinek jön be ez a kreol vonal.
Megfordítottam a vekniket, hogy alulról is lássul a különbséget:
Nos igen, a vason sültnek valószínűleg pont elég lett volna a 42 perc, míg a gránitlap huszárja nekem még mindig kicsit haloványnak tűnik.
Összességében azt kell mondjam, életem egyik legszebb kenyerét sütöttem ma a pizzavason. Kicsit túlszaladt, de mostmár tudom, hogy legközelebb 3 perccel kevesebb is elég lesz. A vas egyértelműen jobban teljesített. Egyrészt gazdaságosabb, mert gyorsabban és magasabb hőmérsékletre képes felmelegedni. Éppen ezért kimondottan ajánlom azoknak, akik egyszerre 2 vagy akár 4 veknit is sütnek egy sütőben. Ilyenkor ugyanis a hideg tészták bevetéskor jelentősen lehűtik a sütőteret, viszont a sütőacél ezt valószínűleg hamarabb egyenesbe hozza.
Számomra különösen jól bevált még a 100% teljes kiőrlésű rozskenyér esetében is, ahol egy igen nedves, viszonylag tömör tésztáról beszélünk, amit hosszú ideig kell sütni, kicsit alacsonyabb hőmérsékleten. Amióta vason sütöm, a kenyér jobban átsül, az alja is kopogós a kérge pedig minden eddigit felülmúlóan karakteres, ropogós.